Olosz Gergely RMDSZ háromszéki képviselő

Ha el akarsz érni valamit, ne másoktól várd! Cselekedj!

OLOSZ GERGELY

…HOGY A MAGYAROK NYERJENEK!

TARTALOM

Váltani kell!

Kihívások

Mit tehetünk?

Célkitűzéseim

• Cselekedjünk az összmagyar integráció kontextusában!
• Ki kell lépni a többség árnyékából!
• Lépjünk túl az 1989 előttről örökölt elit-szerepeken!
• Vállaljuk fel erkölcsi-szellemi értékeinket!
• Minden romániai magyart meg kell szólítani!
• Tegyük versenyképessé a romániai magyar közösséget

Erős társadalmi alapok

Mi dolgunk nekünk, romániai magyar közéleti szereplőknek?

Társadalmi program

• Versenyképes térségi szerveződést
• Társadalmi gondoskodás
• Az Egyház társadalmi súlyának növelése
• Színvonalas oktatás
• Újszerű mezőgazdaság
• Innovációt a vállalkozásokba!
• Növekvő esélyt a fiataloknak!
• Saját külkapcsolati rendszer kialakítása
• Tudástermelő egyetemeket!
• Felelős civil szféra kell
• Támogatáspolitika helyett együttműködési politika
• Kisebbségi szakpolitikák kidolgozása
• Pragmatikus kormányzati szerepvállalás
• Intézményi professzionalizmus
• Identitást erősítő kultúra
• Sikeres település menedzsment
• Közérdeket szolgáló közbirtokosságok
• Társadalmilag támogatott infrastruktúra beruházások
• Korszerű felnőttképzés
• A társadalmi nyilvánosság újjáépítése

VÁLTANI KELL!

Miért indulok  az RMDSZ szövetségi elnöki tisztségéért? Melyek a céljaim? Mire törekszem?

A válaszom egyszerű:

Az elmúlt két évtizedben nem az önállóság útját jártuk.

Az elmúlt két évtizedben az alkalmazkodás útját jártuk.

Meggyőződésem, hogy váltani kell!

Születtem 1976. szeptember 30-án  Sepsiszentgyörgyön. Jelenleg az RMDSZ háromszéki képviselője vagyok. Iskoláimat a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban kezdtem, a középiskolát a pannonhalmi bencések gimnáziumában végeztem. Később ugyancsak Magyarországon szereztem jogi és közgazdasági oklevelet. Tanulmányaim befejezése után hazatértem szülőföldemre, családot alapítottam, két kislány édesapja vagyok.

Íme  hat témakör, és egyben hat cselekvési terület, amelyek a váltást hordozzák:

1. Cselekedjünk az összmagyar integráció kontextusában!
2. Ki kell lépni a többség árnyékából!
3. Lépjünk túl az 1989 előttről örökölt elit szerepeken!
4. Vállaljuk fel erkölcsi-szellemi értékeinket!
5. Minden romániai magyart meg kell szólítani!
6. Tegyük versenyképessé a romániai magyar közösséget!

Romániai magyarság és RMDSZ: két évtizednyi kisebbségi politizálás, önálló szervezetben, demokratikus körülmények között, sokszor ellenszélben, útkereséssel és kitérőkkel, próbajellegű kísérletekkel és tudatos törekvésekkel, az összefogás és a konfrontáció sok példájával, sokféle  eredménnyel és többféle elmaradt lehetőséggel.

Huszonegy év.

Tisztes ifjúkor és egyben korszakhatár.

A professzionális szervezetté válás, a hosszú távú önmeghatározás lehetősége. Mi több: kényszere.

Új, erős kihívások fogalmazódtak meg számunkra az elmúlt egy évben, amelyek elől nem lehet kitérni.

Új helyzet van, amelyben értékelni, mérlegelni és dönteni kell.

Hogyan tovább?

Hogyan tovább romániai magyar közösség?

Hogyan tovább RMDSZ?

Az esély most azoké, akik bátrak, akik kezdeményezők, akik bíznak magukban.

Nyilvánvaló, hogy váltani kell. Magatartásban, gondolkodásban, kezdeményezőkészségben, cselekvésben. Ma az RMDSZ egy olyan vonatszerelvényhez hasonlít, amelynek a mozdonya vágtat előre, egyre hangosabban próbál sípolni. A vagonok pedig sorra lemaradnak, mi több, más vágányokra térnek. Ilyen helyzetben nem lehet megelégedni azzal, hogy a mozdonyt renováljuk, újrafestjük, cicomázzuk. Újra össze kell állítani a szerelvényt, s a mozdonyt azzá tenni, ami mindig is kellett volna, hogy legyen: eszközzé, amely jól kiszámítható módon, ellenőrzés mellett, hatékonyan végzi a feladatot. Arról nem is beszélve, hogy vágányt is kell váltani.

Miért nem könnyű ez a váltás?

Nem könnyű, mert jó néhány évtized arra nevelt, hogy nehéz helyzetben kivárni kell, magunkat összehúzni, az adományt és az esélyt másoktól várni, ha esély mutatkozik akkor apró lépésekkel előre haladni.

Sok mindenre megtanítottak az elmúlt évtizedek, hasznos és kevésbé hasznos dolgokra, de az önálló cselekvés igényére és az önálló cselekvés képességére nem tanítottak meg. Talán nem is volt korábban ideje ennek. Talán korábban igazuk volt azoknak, akik kivárásra, az apró lépések politikájára neveltek.

Ennek a mentalitásnak, ennek  a gyakorlatnak a mindent uraló kizárólagosságát kell most már múlt időbe tennünk.

Ma már nem lehet, nem szabad a romániai magyar közösség helyzetének, gondjainak, jövőjének kezelését a kivárás, a követelés, az apró lépések politikájának kalodájába  belekényszerítenünk.

Milyen jellegű a váltás, amelyet meg kell lépnünk?  – kérdezik sokan.

A váltás, mint minden olyan váltás, amely egy szervezet szakmaiságának és társadalmi erejének növelését célozza, egyszerre kell szemléleti és gyakorlati jellegű legyen. Több vonatkozásban másként kell látnunk és értelmeznünk a dolgokat, és másként kell cselekednünk. Nem vitás, hogy esetenként az apró lépések is fontosak maradnak, hiszen a táncban is lépünk aprókat, de nagyobbakat és határozottabbakat  is, hiszen  a sok apró lépés helyben taposást  jelent vagy legalábbis annak látszatát kelti. De a kisebbségi társadalom vonatkozásában  ma már a mozgástér nagyobb és tartalmában gazdagabb, mint ahogyan eddig kezeltük.

KIHÍVÁSOK

Három nagyon jelentős kihívás van, amelyekre mindenképpen választ kell adnunk, és nem mindegy, hogy milyen válaszokat.

1. Kihívást jelent  a sok tényezős és erős gazdasági-pénzügyi  válság, amely erőteljesen próbára tette a magyar közösség minden térségét és minden társadalmi csoportját.  Fontosak az erre adható országos válaszok, s ezek megtalálásban  szerepet tudunk vállalni, hiszen kormányzati-parlamenti  felelősségünk van.  De fontosak a saját, a magyar közösség szintjén kidolgozható válaszok is, és ebben nagy az adósságunk.
2. Kihívást jelent – nem csak esélyt – az Európai Unióhoz való csatlakozás, amely a magyar közösség tagjai számára is nagyon nehéz felzárkózási feladatot jelent. Tettünk-e valamit azért, hogy erősítsük, segítsük a magyar közösséghez tartozók felzárkózási esélyeit? Egészen bizonyosan nem eleget.
3. Kihívást jelent az  2011.január 1-jétől beinduló magyar-magyar, még pontosabban nemzeti integrációs folyamat is,  amely kilenc évtized várakozása után – európai dimenzióba helyezve – új esélyt ad nem csupán személyként, családként, hanem  táji-térségi és szakmai-társadalmi közösségként is.

MIT TEHETÜNK?

Új szemléletet, új cselekvési módokat igénylő helyzet ez. Alaposan és helyesen kellene mérlegelnünk. Közösen, minden véleményt meghallgatva, minden érvet és ellenérvet fölsorolva. Döntenünk és cselekednünk bátran és határozottan kell!

Mit tudunk megtenni a magunk erejéből?

Ez az első kérdés, amely válaszra vár, és ez az első cselekvési terület, ahol a tennivalókat meg kell fogalmazni. Egyének és családok szintjén, helyi közösségek, szakmai csoportok és kisebbségi magyar intézmények szintjén, regionális léptékben vagy  az erdélyi magyar közösség szintjén. Milyen erőforrásaink vannak, anyagiak és szakmabéliek, tudások és kapcsolatok, tapasztalatok  és kompetenciák? És hogyan tudjuk azt a magunk érdekében úgy hasznosítani, hogy azzal versenyképességünk fokozódjon?

Mit tudunk megtenni országos léptékben?

Ez a második megválaszolandó kérdés és a második cselekvési terület. Kormányzati szinten, országos hatókörű intézményekben  és a parlament keretében. Mit tudunk megtenni a magyar közösség érdekében  olyan megyei vagy városi, falusi önkormányzatokban, ahol érdekeinket képviselni, védeni és bővíteni, érvényesíteni kell?

Ez a munka eddig is jóval több volt, mint a kisebbségi érdekek képviselete, és ezután is több lesz. Ne feledjük: a magyar közéleti-politikai szereplők szakmai és intézményi súlya, ereje, országos szerepe  jóval több mint a parlamenti arányok diktálta néhány százalék.  A romániai magyar közéleti-politikai elit két évtizede meghatározó modernizációs erő ebben az országban. Olyan erő, amely a két évtizedes társadalmi-gazdasági-intézményi reform folyamatában mindig a progresszió, az európaiság oldalán állt és ezeket az elveket, érdeket  képviselte. Az, hogy ezen a téren is bátrabbak kell legyünk nem vitás. De eddigi eredményeinket lebecsülni, alulértékelni nem szabad.

Mit tudunk tenni összmagyar léptékben, figyelembe véve az EU-tagság kínálta lehetőségeket is?

Ez a harmadik kérdés, amelyet meg kell válaszolnunk és ahol aktív szerepvállalásra van szükség. Sokan említik, hogy az erdélyi magyarság létszáma  meghatározó. Ez igaz, de azt hiszem ennél még fontosabb az a társadalmi szerveződési erő, identitásőrzési és identitás építési munka, s nem utolsósorban szakmai tudás, amellyel ez a közösség hozzá tud járulni  a nemzeti integráció folyamatához. Ez már nem „határon túli” helyzet, hanem valami egészen más, ami másfajta szemléleti megközelítést és másfajta gyakorlati lépéseket kíván.

Ez  az a három kérdéskör és cselekvési tér, amelykehez megfontolt válaszokat és konkrét, számon kérhető tennivalókat kell rendelnünk.

A döntéshez és a tennivalók megfogalmazásához  szükség van az eddigi tapasztalatok hasznosítására, a kihívások helyes értelmezésére, a cselekvési lehetőségek  bátor fölvállalására.

A „Hogyan tovább?”-ra csak olyan választ adhatunk, amely a romániai magyar közösség  versenyképességének minden fontos összetevőjét javítja.

És csak olyan választ, amelynek révén jelentős mértékben növekedni fog a romániai magyar közösség érdekképviseletének mértéke és hatékonysága.

Új helyzet van!

Vált a  világ, vált Európa. Az egyéni ambíciók  helyett ismét előtérbe került a csapatjáték. Mikor sikeres egy csapat? Csak akkor, ha a játék idejében a csapat tagjai arra törekednek, hogy  helyzetbe hozzák egymást.

Nekünk is váltanunk kell!

Az esély nem az eddigi gyakorlat  folytatásában, hanem a változtatásban van.

Váltani kell!

A romániai magyar közösség színes, többelemű, összességében különlegesen értékes társadalmi mozaik. Fontos és szükséges az egyes alkotórészek önálló színe, karakterisztikája, önálló működése. De aki a mozaik széttörésére játszik, az  a magyar közösség egészének sorsát teszi kockára.

Mindenkinek üzenem, aki vezető szerepre törekszik: nem lehet uralni az egészet,  nem lehet az egész mozaikot egy szemlélet, egy akarat alá behajtani.

A mozaik alapja a különböző részeket összetartó  szerkezet.

A társadalom   és a politika nyelvére lefordítva:  SZÖVETSÉG.

Magyar Közösség – Magyar Szövetség!

A cselekvés nyelvére lefordítva: folyamatos közös építőmunka mindannyiunk, nemzetünk érdekében.

CÉLKITŰZÉSEIM

Cselekedjünk az összmagyar integráció kontextusában

Hosszú évtizedek után elindult egy folyamat, amelyet talán már nem is tartottunk valószínűnek: elindult a magyar nemzet integrációs folyamata. Sokan a román asszimilációtól féltették és féltik a romániai magyar közösséget. Most megjelentek az új féltők, akik számára az anyaország asszimilációs ereje okoz gondot. Az állampolgárság, a szavazati jog s ki tudja még mi minden – mondják – elszívja az erdélyi magyarságot.

A nemzeti integrációs folyamat valóban új helyzet. Akár azt is lehetne mondani, hogy egyfajta „magyar globalizációs” folyamat. A mindennapokban, a személyi kapcsolatok síkján már korábban megkezdődött. Most intézményes formában is beindult ez a folyamat.

Milyen értelemben új ez a helyzet?

Új szerveződési lehetőségeket teremt. Új kapcsolatok, együttműködések keretét kínálja. Kitágítja a közös cselekvések körét.

Új nemzeti identitás építési folyamat, amely valamilyen módon, valamilyen formában mindenkit érint. Érinti a romániai magyar közösség egészét is. A korábban sokat emlegetett  „híd” szerepet fölszámolta az idő. Hidat egymással kapcsolatban nem  lévő partok között szokás építeni, s ma Európában  a partok egymáshoz értek. A kisebbségi helyzetben lévő közösségeknek is úja kell gondolniuk saját helyzetüket, saját szerepüket.

Az új helyzet feladatot is ad. Számba kell venni, szakmai alapossággal, hogy az új helyzet milyen lehetőségeket hordoz! S azt is, hogy amennyiben élünk az új lehetőségekkel, akkor az milyen következményekkel jár számunkra. Mérlegelni kell, dönteni és cselekedni. Az jár jól, aki fölméri a változást, s elébe megy, fölhasználja azt. Aki fél, aki túlságosan óvatos, aki kivár  – az veszíthet.

Nekünk az összmagyar integrációs folyamatban nyernünk kell!

Ki kell lépni a többség árnyékából!

Válhat-e autonóm személlyé, autonóm közösségé az az ember vagy az a társadalom, amely mindig és mindenben egy többséghez viszonyítja magát? Amely csak a többséghez mérten tudja meghatározni magát? Amely minden igényét, minden akaratát a kérések teljesítésétől teszi függővé? Amely mindent a kijárásokra, az elintézésekre bíz?

Többség számunkra a román társadalom. Többség számunkra az anyaország. Többség számunkra az összmagyarság. Többség számunkra az európai közösség. Ez így igaz. De ez nem jelenti azt, hogy  egész sor problémát ne tudnánk saját magunk megoldani. Van amiben egyezkednünk kell, olyan is van, amiben kérnünk kell.

De ez nem jelenti azt, hogy egész életünket, közösségünk működését és jövőjét  csakis kérésekben és követelésekben kell elgondolni! A kérés, követelés sem könnyű munka, de könnyebb, mint a saját cselekvés! S ha nem kapjuk meg, amit kértünk, akkor felment a cselekvés kötelessége alól az a híres mondat, hogy „Nem lehet”!

Ideje már, hogy megfordítsuk az eddigi gyakorlatot. Vegyük előre azt, amit meg tudunk tenni mi magunk, s  ezek után, ezek mellett kérjünk!

Az árnyék időként nagyon hasznos, de tartós árnyékban semmi nem fejlődik természetesen.

Lépjünk ki a többség árnyékából!

Lépjünk túl az 1989 előttről örökölt  elit szerepeken

Meddig használhatók még, mire jók még a kizárólag tekintélyelvűségre építő kisebbségi elit szerepek? A tekintélyelvű magatartás autoriter rendszert épít akkor is, ha látszólag mindenki demokratikusan tapsol.

Milyen a tekintélyelvű kisebbségpolitikai elit-modell? Testületi döntések helyett egyéni akarat, társadalmi tapasztalat helyett egyéni meggyőződések, egyeztetések helyett utasítások, elszámolás helyett hódolatkeresés, társadalmi megmérettetés helyett a kiválasztottság és a sérthetetlenég tudata, szakértői tudás helyett a lekezelő, fölényes  kioktatás gyakorlata. Meddig él még az egyszemélyes vezetés illúziója és gyakorlata? Meddig él még az a hit, hogy az elit feladata kizárólag képviselni tudásból  és szerepelni tudásból áll? Meddig él még az a meggyőződés, hogy a kisebbségi társadalomban a választók az elitet kitöltetlen csekkel ruházták fel?

Ez a vezetői-értelmiségi szerep működhetett egy olyan elnyomó és tekintélyelvű rendszerben, ahol minden adománymorzsának örülni kellett, ahol a kéréshez is bátorságra vagy éppen megalázkodásra  volt szükség, ahol képviselni és szerepelni bátor tettnek számított, s a saját közösség hálás volt ezért.

Ez a vezetői-értelmiségi szerep ma már idejétmúlt. Kelléktára, szótára, gyakorlata  anakronisztikus.

Az új kihívások professzionális vezetői modellt igényelnek. Parancsok helyett megegyezést, kinyilatkoztatás helyett vitát, szereplések helyett kiszámítható stratégiát, csodálat és dicséret helyett átláthatóságot.

Totalitárius vezetői szerepek helyett demokratikus vezetői szerepeket.

Vállaljuk fel erkölcsi-szellemi értékeinket.

Milyen közösségi képviselet az, amely nem tud vagy nem akar eszményeket és értéket fölmutatni? Milyen kisebbségpolitika az, amely csak szükségletekben, hiányokban, kérésekben, követelésekben gondolkodik?

Erre csak egyféleképpen válaszolhatunk: az ilyen kisebbségpolitika, társadalompolitika csak sikertelen politika lehet! Sikertelen, mert eszmék és értékek hiányában nem lehet követőket találni. Nem lehet elérni, hogy a képviselt közösség azonosuljon velünk.

Eltekinteni az eszményektől, az értékektől, az ideológiáktól annyi, mint eltekinteni magától a  képviselt  közösségtől.

A romániai magyar közösség  sokpólusú, sokszínű társadalom. Meghatározó jegye az európai kultúrát megalapozó keresztény erkölcs és szellemiség. A társadalmi szolidaritás, a családi értékek hangsúlyos vállalása, a tolerancia terén évszázados hagyományokkal  rendelkezik. Meggyőződésem, hogy a mai kor kihívásaira ezen a szellemi-erkölcsi alapon kell keresni  a kiutat mutató, társadalmi támogatást  is kínáló válaszokat.

Az értékmentesség, az ideológiamentesség hirdetése nem csupán félrevezetés, hanem egy nagyon jelentős társadalmi-közösségi energia felelőtlen mellőzése is.

Ha igényeinket föl tudjuk vállalni, vállaljuk fel eszményeinket, szellemi-erkölcsi értékeinket és meggyőződéseinket is.

Minden  romániai magyart meg kell szólítani!

Meg kell szólítani mindenkit!

A Bánságtól Csángóföldig, a Partiumtól Székelyföldig, Bukarestben, Galacon, Jászvárosban és a Zsil-völgyében meg kell szólítanunk mindenkit. Félreértés ne essék: nem csupán felszólítani kell mindenkit, hogy szavazzon ránk. Nem, ennél jóval többről van szó. Meg kell szólítani mindenkit úgy, ahogyan a mindennapi életben megszólítjuk a szomszédot, a rokon, a jó barátot az ismerőst. Megtudakolni azt,  hogyan él, miként látja saját helyzetét, mit tud tenni, nem csupán saját maga érdekében, hanem a körülötte élők érdekében is. A társadalmi szolidaritás, az egymásra figyelés az egyik legalapvetőbb emberi magatartás. A közösségi háló, a szerveződés a legerősebb társadalmi tőke, nagyon jelentős gazdasági erő!

Társadalmi programokat, közéletet erre lehet és erre kell építeni!

Ne mondja senki, hogy nem lehet elérni mindenkit, aki fontos számunkra és aki  minket is számon tart. És ne mondja senki azt se, hogy akit megkeresünk, az nem veszi szívesen a megkeresést.

Mindenki egyformán fontos, aki ehhez a közösséghez tartozónak is érzi magát.  Aki nem akar mindenkit megszólítani, az csak részérdekekben gondolkodik.

A magyar közösséget egységes magyar szövetségbe kell összefogni.

Tegyük versenyképessé a romániai magyar közösséget

A megmaradást nem a számok hordozzák, hanem a versenyképesség!

Nyilván nem mindegy, hogy hányan vagyunk, mekkora százalékot képviselünk, hány darab intézményünk van, hány gyerek jár magyar iskolába!  Mi lenne, ha megfordítanánk az eddigi gondolkodást. Nem a számok, az arányok csökkenése felett bánkódnánk, hanem megpróbálnánk a számok és arányok növelésének a feltételeit kidolgozni! Azt gondolom, hogy a romániai magyar közéleti-politikai elit számára ez az első számú felelősség. Intézmények, helyi önkormányzat szintjén, térségi vonatkozásokban, a magyar közösség szintjén.

A családi háztartástól az RMDSZ szervezetig,  a civil tevékenységtől az országos politikáig, az egyházi és oktatási intézményeinktől a vállalkozásokig,  a médiaműhelyektől  a szakértői és tudományos munkáig meg kell nevezni és támogatni kell a versenyképesség, a hatékonyság feltételeit.

Nem az marad meg, ami nagy, hanem ami versenyképes. Nem az számolódik fel ami kicsi, hanem ami versenyképtelen.

ERŐS TÁRSADALMI ALAPOK

Induljunk ki abból, hogy mi az amivel rendelkezünk, amit örököltünk és amit magunk kiépítettünk.

• Nagy múltú, gazdag történelmi-kulturális  hagyományokkal rendelkező, sokféle történelmi tapasztalatot felhalmozó közösség vagyunk. Egy közösség, amelynek tagjai tekinthetik magukat mezőséginek vagy csángónak, bánátinak vagy székelyföldinek, partiuminak vagy aranyosszékinek, akár bukarestinek vagy galacinak, de ugyanakkor – és ez nagyon fontosnak – magyarnak és európainak is tekintik magukat.
• Nagyon sokszínű közösség ez, és ezt tekinthetjük a következő értéknek! Nem csupán lakhely, hanem életmód, képzettség, mindennapi tevékenység, értékrend és világnézet tekintetében sokféle ez a magyar közösség, és ez a sokféleség értéket, gazdagságot jelent. Sokféle képességet, sokféle ambíciót, sokféle kezdeményezést, amelyek kiegészíthetik, segíthetik egymást.
• Vannak tartós és erős intézményeink és ez nagy előny. Egyházaink, oktatási intézményeink, szervezeteink és korántsem utolsó sorban: stabil és működőképes közéleti-politikai intézményeink.
• Van erős, sok tapasztalattal rendelkező közéleti-politikai elitünk. Ne legyünk szerénytelenek! 1989 decembere előtt nem, vagy alig-alig  lehetett egy magyar iskolaigazgatót vagy vállalatvezetőt találni. Az alapoktól kezdve építette föl, és ami  még nehezebb, fogadtatta el magát a mai közéleti-politikai elit, és ez nem volt könnyű dolog.
• Van valós, ismert, hazai és határon túli mezőben is elfogadott közösségi identitásunk. Nem rejtett, nem felemás, hanem vállalható, erős, tovább építhető közösségi identitásunk.
• És nem utolsósorban vannak társadalomépítési eredményeink. Ezek egy része kifejezetten a magyar közösséghez köthető, és talán nem is értékeljük eléggé. De ne feledkezzünk meg arról, hogy eredményeink egy nagyon jelentős része  beépült az országos léptékű átalakulási, modernizációs folyamatokba. Szokás azt mondani, hogy a romániai magyarság, a romániai magyar politikai szervezet országos részvételi aránya 5-7 százalék. Azt azonban bátran mondhatjuk, hogy a romániai demokratikus társadalom kiépítésében, az ország EU pályára állításában a magyarság és az RMDSZ részvétel jóval több mint 5-7 százalék.  Jóval több, hiszen ez a közéleti-politikai struktúra 1989-től kezdődően folyamatosan olyan elveket képviselt és olyan gyakorlatokat szorgalmazott, amelyek mindig és minden körülmények között  a modern európaisághoz való felzárkózást helyezték előtérbe. Aki kételkedik ebben az olvassa el  egymásután az RMDSZ kongresszusok  dokumentumait, amelyek egyértelműen  ezt igazolják.

Miért fontos az adottságokból, az eredményekből kiindulni?

A fejlesztéspolitikusok szerint ez ad alapot a valós tervezéshez. De van még valami, amire a fejlesztéspolitika szakértői talán nem gondolnak. A tovább lépés, a fejlesztés nem csupán annak kimondásából áll, hogy akarunk valamit, hogy változtatni akarunk. Mindaz, amit eddig elértünk hitet, bizalmat ad. Így van ez az egyéni életvezetésben is, s így van a közösségi munkában is. Szükség, nagy szükség van a magabiztosságra, az eddigi sikerekre ahhoz, hogy tovább léphessünk.

Aki nem hisz magában, a saját erejében, az hiába tűz ki maga elé célokat.

Van, amit készen kaptunk (ilyen többek között  a történelmi-kulturális örökség), és van, amit huszonegy év munkájával építettünk fel, szereztünk meg.

Köszönet kell illessen mindenkit, aki valahol, valamilyen formában részt vett ebben a két évtizedes építő munkában.

A továbblépéshez minden  értékünkre, minden jó adottságunkra, minden felhalmozott eredményre, minden eddigi fölépített intézményre, és minden  közéleti-politikai szereplő tudására és tapasztalatára szükségünk van.

MI DOLGUNK NEKÜNK, ROMÁNIAI MAGYAR KÖZÉLETI SZEREPLŐKNEK?

Vegyük számba a kihívásokat!

Azokat, amelyek ma jelentkeznek, esetleg azokat is, amelyek még csak a látóhatáron vannak, de azokat is, amelyek már jó ideje előttünk állnak, de még nem tudtunk érdemben szembenézni velük.

Miért fontos ez?

A válasz kézenfekvő: a gyarapodó, új kihívások azok, amelyek a közösségi érdekképviseleti munkában váltásra kényszerítenek.

A kihívásokat ma széles körben forgalmazott kulcsszavak hordozzák: Versenyképesség, Társadalmi szolidaritás, Bizalom, Hatékonyság.

A kulcsszavak mögött összetett, erős társadalmi-gazdasági folyamatok állnak, s aki a kulcsszavak valós tartalmáról nem vesz tudomást, aki nem vált szemléletet és gyakorlatot, az egyénként peremre sodródik, közösségként pedig egyszerűen szétforgácsolódik, megszűnik közösségnek lenni. A történelmi-kulturális hagyomány súlytalanná, a megszerzett jog üres keretté, a fölépített intézmény jelképes burokká,  a visszaigényelt tulajdon tehertétellé válik, ha nem tudjuk olyan tartalommal megtölteni, amely professzionális és hatékony módon szolgálja a közösségi igényeket és érdekeket.

Van az RMDSZ dokumentumai közt egy nagyon bátor hangú szöveg, az újrakezdés dokumentuma. 1990 januárjában, rögtön a diktatúra bukása után született. Egyfajta manifesztum, kinyilatkoztatás, amely alapos tudással és  jó politikai érzékkel, európai kontextusra vetítve  foglalja össze a romániai magyar közösség  20 évvel ezelőtti céljait, törekvéseit.

A bátor szókimondás dokumentuma!

Rendelkezünk-e azzal a tudással, azzal a bátorsággal, azzal a politikai érzékkel, amely lehetővé teszi, hogy most, két évtized után, 2011-ben a mai kihívások és lehetőségek  függvényében  fogalmazzunk meg egy hasonló dokumentumot?

A bátor cselekvés dokumentumát!

Meggyőződésem, hogy erre szükség van, s meg is tudjuk fogalmazni.

Programom ösztönző kezdeményezés ehhez a közösségi munkához!

TÁRSADALMI PROGRAM

Versenyképes térségi szerveződést!

A működőképes fejlesztési régiók létrehozása nem halogatható országos feladat és országos érdek. A térségi léptékű decentralizáció olyan fejlesztéspolitikai minimum, amelynek hiányában érdemben nem lehet tovább lépni. Ez a fentről lefele irányuló fejlesztés modellje, amelyre szükség van, s amelyhez kormányzati-parlamenti akarat és döntés szükséges.

A versenyképes térségi szerveződés azonban ennél sokkal többet  is jelent. Települések közti tényleges és hosszú távú együttműködést. Kisebb-nagyobb, földrajzi-történelmi tájegységek szerinti szerveződést, kistérségi stratégiai együttműködést. S nem utolsó sorban helyi, kistérségi léptékű identitás rendszerek tudatos erősítését, építését. Szakmai tudást és szakmai hálózatot, amely ezt a munkát támogatja és kiszolgálja.

Az Európai Unió fejlesztéspolitikai irányelvei között megjelent egy új célkitűzés: az inkluzív fejlesztés igénye. Mit jelent ez? Mindenekelőtt azt, hogy minden fejlesztési elképzelésnek a térség társadalmához kell igazodnia. A beruházásoknál nem a tőkenagyság, hanem a létrehozott munkahelyek száma a fontos. S mindenekelőtt a saját értékek, saját előnyök feltárása és  hasznosítása.

Ma még a versenyképes térségi szerveződésben, a tervezés fázisában vagyunk. Nem könnyű munka, mert rajtunk múlik, nekünk kell megtervezni, megszervezni és  kivitelezni is.

Így van ez a Székelyföldi térség esetében is. Az alulról való építkezés munkájával máris megkéstünk. Többet beszélnek egyesek a Székelyföldről, mint amennyit tesznek érte. Így van ez a Partiummal, a Szilágysággal, Kalotaszeg vidékével és minden olyan kisebb-nagyobb térséggel, ahol az egy tömbben élés közösségi identitásszerkezetek  megerősítését teszi lehetővé.

Önálló, jól  megalapozott szakpolitikára van szükségünk a magyar közösség térségi tagolódásának megfelelően. Nagyon erőtlen és logikátlan lépés, ha térségi léptékben RMDSZ szerkezeteket alakítunk ki, de előtte társadalomfejlesztési, szakpolitikai koncepciót nem.  A térségi fejlesztés ügye jól mutatja, hogy a magyar közösség probléma-listája jóval nagyobb, mint ami a szokásos érdekképviseleti munkával lefedhető.

Az összefogás nem csak a szavazatok összegyűjtését kell jelentse, hanem a társadalmi kompetenciák összefogását, együttműködési kereteinek kialakítását is.

Társadalmi gondoskodás

Az Egyház társadalmi súlyának növelése

Színvonalas oktatás

Magyar nyelven tanulni és tanítani – a nemzeti identitás része. A közösséghez tartozás kifejezése, kultúránk  erősítése, morális kötelesség.

De ez önmagában kevés!

Támogatni, biztosítani kell azt is, hogy az oktatás és tanulás  színvonala magas legyen. Elmondhatjuk-e ma ezt? Aligha.

A kisebbségben élő közösség csak akkor válhat versenyképessé, ha minden megtartott óra, minden megírt tankönyv, minden kisebbségi oktatási intézmény menedzsmentje  a magas színvonalat tekinti mércének.

Ehhez több kell, mint jogi keret, több kell mint tanszer támogatás,  több kell, mint szociális alapon nyújtott segítség.

Rendelkezünk-e a romániai magyar oktatást tartalmilag megújítani tudó szakmai kompetenciákkal?

Lehet, hogy az  iskola még nincsen felújítva, az oktatás eszközparkja nem elég korszerű. De a szellemi-szakmai  tudás megújítása  nem igényel politikai alkudozást, s kínos-keserves jogalkotási procedúrát sem. Ezt mi magunk is elkezdhetnénk! Kik hordozzák ezt a tudást? Ha nincsen kézügyben elegendő tudás, az innovatív ismeretek, a sikeres pozitív példák tára  minden számítógépről elérhető. Ha nincsen elegendő ilyen szakember, akkor egy célzott program keretében ki tudjuk képezni őket. Erre való a közösségi erőforrás, az alapítványi keret. A pedagógusok körében nagyon sok sikeres kezdeményezés van, a rendszer egésze mégsem elég hatékony.

Az oktatási intézményrendszerünk és gyakorlatunk szakmai menedzselése tartós adósság. Ezen változtatni kell. Szervezés, tudásmegosztás kérdése, hogy a pontszerű pozitív próbálkozások átváltozzanak társadalmi folyamatokat generáló hálózati csomópontokká. Erre alacsony költségű projektek sora indítható, kihasználva az országos rendszer forrásait, s ráerősítve minden olyan helyzetre és feladatra, amely sajátosan a mi közösségünk problémája. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a témával foglakozó magyar tanszékek és szakmai elemzők sora partner lesz ebben.